Nagy Eurázsia

Pocsék idő - kiváló orosz sorozat

2019. december 02. - Gyóni Gabor

Azt hiszem, nem túlzás kijelenteni, hogy a mai Oroszországban Alekszej Ivanov a legnépszerűbb, legfelkapottabb író. Az uráli művész pályája nehezen indult, sokáig nem publikálták, s igazán népszerűvé csak 2013 után vált, amikor bemutatták a regényéből készült nagyszerű filmet, a Geográfust. Ivanov minden műve az Urálban játszódik, markánsan megjelenik bennük az uráliság, az uráli identitás, lokalitás, a regionalitás.

post-2-0-21114900-1540199430.jpg

Ha ma valaki bemegy Oroszországban egy könyvesboltba, azt láthatja, hogy Alekszej Ivanov műveitől roskadoznak a polcok. Ivanov szinte minden könyvét vagy ekranizálták az elmúlt években, vagy most filmesítik meg. Nemrég készült el a Tobol (amivel az író elégedetlen volt, és végül nem is adta hozzá a nevét), Szergej Bodrov rendezi a Párma szívét. Szergej Urszuljak pedig a Pocsék idő (Ненастье) című 2015-ös regényt filmesítette meg. Urszuljak immáron élő klasszikusnak számít az orosz filmművészetben, kiváló sorozatainak köszönhetően. A 2007-es, hatalmas sikert arató Likvidáció (egy, a második világháború utáni Odesszában játszódó kémtörténet) után 2013-ban Vaszilij Grosszman Élet és sors című regényét vitte sorozatra ugyancsak nagy tetszést aratva, és a 2015-ös Csendes Don is meghaladta a vele szemben támasztott magas elvárásokat. Grosszman és Solohov után következett Alekszej Ivanov regénye, a Pocsék idő.

nenas.jpg

Ez a sorozat szerintem 2018 legjobb, legkatartikusabb orosz filmje, úgy is, hogy a sorozatok tekintetében is erős a konkurencia: a rendszerkritikus thriller Egy közönséges nő, vagy a sokak által a Leviatán vígjáték változatának tartott fergeteges komédia és brutális társadalomkritika Háziőrizet.

A Pocsék idő az 1990-es években játszódik, valahol az Urálban, egy Batujev nevű kitalált városban. (Maga Alekszej Ivanov úgy nyilatkozott, hogy a Pocsék idő története az 1990-es évek Jekatyerinburgját idézi meg, s 2014-es, Jekatyerinburgról szóló könyvében, a Joburgban valóban előfordulnak olyan történetek, amelyek a regényben és a filmben is szerepelnek). A történet az 1990-es évek egészét átöleli, 1991-től 1999-ig. Oroszországon kívül epizódszerű képeket láthatunk az 1980-as évekbeli Afganisztánból, hiszen a történet tulajdonképpen Afganisztánban kezdődik.

og_72862.png

Az 1980-as években Afganisztánban harcoló szovjet katonák hazatérve a felbomló országba, „bajtársi szövetségeket” alapítanak, melyek az 1990-es években gyakorlatilag bűnbandákká válnak. Az „afgánok” sikerében, térhódításában fontos szerepet játszik, hogy egy többé-kevésbé konspiratív hálózatot alkotnak, ott segítik egymást, ahol tudják, embereik az utcán kívül ott vannak a minisztériumoktól kezdve az alsóbb közigazgatási szintekig.

Már a sorozat első jelenete kiválóan megkomponált, a nézőt a képernyő elé szögezi. 1999 december végén járunk (a regény szövege szerint a nyitóesemények 2008 őszén játszódnak; 1999 vagy 2008 a posztszovjet Oroszország konszolidálódásában fontos, mérföldkőjellegű dátumok), a film főszereplője, az afganisztáni veterán, Nyevolin, a „Német” egy pénzszállító autó sofőrjeként kirabolja a szállítmányt és saját „afgán” társait. Később kiderül, hogy a hidegvérű pénzrabló Nyevolin ezt megelőzően inkább egy „lúzer”, puhány, a vértől irtózó alak volt, aki idegenül mozog a kemény banditává váló „afgánok” társaságában (a Nyevolin név oroszul az „akarattalanságot” idézi meg). Idegen tőle a maffiavilág, amiből menekülni akar, és ezért folyamodik e kétségbeesett, maffiaszerű lépésre.

A sorozat 1991-től kezdve évről évre haladva tárja fel a Kominternnek nevezett afgán társaság tevékenységét. Hogyan válnak az egykori szovjet katonákból mindenre elszánt, nehézsúlyú maffiózók? Hogyan süllyed Oroszország a szervezett bűnözés mocsarába? Árulások, gyilkosságok, leszámolások kísérik a történetet, ami mégsem egyszerűen egy maffiaregény, hanem általános látlelet az 1990-es évek Oroszországáról, a mára való kitekintéssel is.

A sorozat alkotói kiválóan rekonstruálták az 1990-es évek oroszországi világát, az akkori környezetet, amikor még főleg szovjet Ladák füstöltek az utakon, Borisz Jelcin arcképe függött a közintézményekben, a korabeli viseletet, eszközöket. Nagyban hozzájárul a kor felidézéséhez az 1990-es évek átütő orosz könnyű- és rockzenéje, valamint a bejátszások a korabeli tévéműsorokból. Bizonyos jelenetek nagyon erősen megkomponáltak. Mindjárt a nyitójelenet a pénzszállító kirablásáról. A második részben a Szovjetunió széthullását felidéző képsorok, Gorbacsov lemondó búcsúbeszéde (1991. december 25.) az egész történet egyik kulcsmomentuma. Az „afgánok” a tévén nézik, ahogy megszűnik alóluk az ország. Nyevolin szavaival: „Nem értem ezt az új életet. Minden ki van fordítva. Régebben érthető volt hogy mi a jó és mi a rossz, mi igazságos és mi nem. Az erősek megvédik a gyengéket, az időseket tisztelni kell, a fiataloknak lehetőséget adni. Most pedig kik vagyunk? Banditák? [...] Én szeretem a hazámat, a Szovjetuniót, a szovjet embereket, Gorbacsovot támogatom, esküt tettem.” Majd jön Gorbacsov lemondó beszéde, az „afgánok” szeme könnyes, a képsorokon megjelenik az 1945-ös Berlin, Gagarin, a szovjet sportsikerek. Levonják a szovjet vörös zászlót a Kremlről, a helyére felhúzzák az orosz trikolórt, majd elhangzik: „Ennyi, Német. Nem létezik többé az országod. És az esküd sem érvényes már. Ez most már a mi országunk. Ami nekünk jó, az az igazságos.” Ez az új Oroszország alapvetése. Nem mindenki tud beilleszkedni ebbe a világba, azok, akik tényleg hittek a szovjet eszményekben, emberi roncsokká válnak.

gorba.jpg

gorb.jpg

 

Az „afgánok” elkezdik elfoglalni a piacokat, kezdetben csak baseball ütőkkel verik az ellenkezőket, de később előkerülnek a fegyverek is. Az első vért még szégyellik, később már egy mészárlás sem kottyan meg. Az „afgánokkal” szembeni fellépést nehezíti, hogy a közvéleményben hősöknek számítanak. A médiamanipulációk (megvásárolt újságírók, megrendelt riportok, lefizetett tüntetők) sem nagyon segítenek ellenük

Szintén emlékezetes az 1992-es futball Eb-kudarc ábrázolása (Skócia – FÁK 3 – 0), az afgánok nőkkel és gyermekekkel történő házfoglalása (ami emlékezetes, megtörtént esemény volt Jekatyerinburgban) az egyik legszebben felvett jelenet. Az 1993. december 12-ére (az első orosz többpárti parlamenti választás napja 1917 óta) időzített maffialeszámolás ábrázolása a korhoz illően cinikus és brutális.

maxresdefault.jpg

Végül, ahogy halad előre a történet, s ahogy ez kiszámítható, a sakállá – vagy kifinomult, öltönyös emberek játékszerévé – változott afgán veteránok az 1990-es évek második felében egymás ellen fordulnak, és egymást kezdik lemészárolni.

 rsz800x800_2b53dad9467f257242a42803d7506725.jpeg

Az utolsó jelenet időpontja: 1999. december 31. Borisz Jelcin lemondása és nevezetes bocsánatkérése hallható háttérként egy leszámolási drámában. Az erősen megkomponált jelenetben egy egész elárult és tévútra vitt nemzedék drámája villan fel. Utolsó etűdként pedig felhangzik Varvara Vizbor szép dala: A tél hosszú lesz. A zavaros ’90-es évek véget érnek, egy új korszak jön.

jepu.jpg

 

 http://www.oroszvilag.hu/?t1=kultura_programok&hid=6550    

A bejegyzés trackback címe:

https://eurasia.blog.hu/api/trackback/id/tr515334642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.